4.rész

-JIHEEEE! -ordította valaki, majd hirtelen rám ugrott.

-Te normális vagy??? -sikítottam egy hatalmasat, majd lehúztam a fejemről a takarót, és egy ijedt arcú Ken-nel találtam szembe magamat.

-Úristen. Te nem JiHee vagy.

Az a fej mindennel felért. Le kellett volna fényképezni. Nehezen tartottam vissza, hogy el ne röhögjem magam.

-Ez egy nagyszerű megállapítás. -veregettem meg a vállát, majd kimentem a szobából, magára hagyva az összezavart Kent. Azért nekem is kellett pár perc mire felfogtam, hogy hol is vagyok. Megnéztem a telefonom, és döbbenten néztem az időt, hogy már 14:35 van.

Épp a fürdőbe tartottam, amikor valaki nekem jött.

-Jézusom, te ki vagy? -ugrott el rémülten Ravi. Milyen intelligens. Csak megforgattam a szememet és gyorsan bementem a fürdőbe. Megmostam az arcom és kicsit megigazítottam a ruhám. Már épp kifelé tartottam, hogy bemutatkozzak, amikor halk suttogást hallottam.

-Van egy lány a fürdőbe. És nem JiHee. - hallottam Ravi hangját.

-Nekem mondod? Majdnem összenyomtam szerencsétlent. -ez Ken lehetett.

-Ki ő? -kérdezte Leo.

-Legalább jól néz ki? -kérdezte Hongbin.

-Hát nem rossz példány. -röhögött Ravi. Paraszt.

-Najó valaki most már beavathatna. -szólt közbe Hyuk.

-Majd én. -léptem ki a többiekhez, mire kikerekedett szemmel néztek rám. -Kim MinHee vagyok az új menedzseretek.

-Ez most komoly? -kérdezte Ken leesett állal.

-Srácok. Most hívott JiHee. Mindjárt hazaér. -nyitott be az ajtón N. -Ohh szia. -hajolt meg udvariasan. -Te bizonyára az új menedzser vagy. -mosolygott kedvesen. Nem hittem volna hogy ilyet fogok gondolni, de élőbe még jobban néz ki.

-Meg se lepődsz? -kérdezte Ravi még mindig meglepve.

-Kéne? -nevetett. -Amúgy meg mondta KwangSoo, hogy velünk egyidős és lány. És nektek se kéne így bámulni, mert szerintem kényelmetlenül érzi magát. -nézett rám.

-Hát nem valami kellemes.

-Okés, bocsi. -mondta Ken.

-Semmi baj. Biztos váratlanul ért titeket.

-És most akkor magázódjunk? -kérdezte Hyuk félénken.

-Nem. Dehogyis.

-Ahogy gondolod. -mosolygott N. -Mától te vagy a főnök.

Ez miért hangzott ijesztően? Na jó. Tudom. Túl kezdő vagyok még.

-Rendben. Akkor bemutatkoznák ha nem gond. Kim MinHee vagyok. 24 éves. Öcsémmel, Jonghyun-nal, és húgommal, MinAh-val élek együtt, akik jelenleg a Jeju szigeten vannak, és majd holnap jönnek haza.

-A kis mákosok. -szólt közbe Ravi.

-Még nincs sok tapasztalatom ezen a munka terén, szóval remélem segíteni fogtok.

-Persze. Nem kell megijedni.

-Szóóóval szereted a VIXX-et? -kérezte Ken.

-Most erre mit mondjak? -nevettem kínosan.

-Naaa. -nézett Hongbin szomorúan.

-Erre nem lehet nemet mondani. -mondta N nagy csillogó szemekkel, amitől kicsit zavarba jöttem. Anyám. Mi van velem?

-Dehogynem. -mondta Leo halkan.

-Ezt meg sem hallottam. -nevetve nézett rá a leader.

-Őszintén megmondom, hogy csak tegnap óta ismerlek titeket.

-Az is valami. -mondta Hyuk.

-Megjötteeeeem. -csapta be JiHee az ajtót.

-Szépen eltűntél. -néztem rá.

-Ezer bocsi, de semmi kaja nem volt itthon, és gondoltam, hogy mire felkelsz, veszek valamit.

-Imádlak. -mosolyogtam, majd odamentem hozzá és segítettem bepakolni a szatyrokat.

-Na milyenek a fiúk? -kérdezte mikor bementünk a konyhába.

-Normálisak. -feleltem egyszerűen.

-Normálisak? Komolyan csak ennyi? -nevetett ki.

-Most mivan?

-Semmi. -nevetett. -Gyere tálaljunk meg.

-Mit eszünk? -jött be N a konyhába.

-Pizzát.

Az “ebéd” gyorsan elfogyott. Nem tudom eddig miért tartottam a fiúktól. Teljesen normálisak. Túl sokat stresszeltem és teljesen feleslegesen.

-Nézzünk filmet. -mondta Ken.

-Megint? -kérdezte Leo.

-Mit megint? Naaa. -nézett rám Ken nagy szemekkel.

-Most miért engem nézel? -kérdeztem.

-Mert miért ne? -húzta fel a szemöldökét.

-Felőlem. -vontam vállat, mire kapásból 3-an felugrottak és elszaladtak. -Ez most mi volt? -néztem ijedten.

-Mindig ezt csinálják. -nézett rám N. -Most ha minden igaz, azon veszekednek mit nézzünk, és ha nincs közös megegyezés akkor 4-5 filmet végig kell ülni.

-Na nee.

-De dee. -kacsintott rám, majd engem kikerülve, ő is bement a többiekhez.

-Gyere, menjünk mi is. -húzott fel Jihee nevetve.

-Most mit nevetsz?

-Látnod kellett volna a fejed.

-Most őszintén, 4-5 film? Kinek ne lenne ilyen feje. -kérdeztem

-Aha. -nevetett még mindig.

-Te mindig nevetsz?

-Legtöbbször. -mondta majd behúzott a nappaliba, ahol a fiúk már teljesen szétterültek. Jihee nagy lendülettel beleugrott Leo ölébe, mire a fiú felmordult.

-Most komolyan nem találtál jobb helyet? -nézett rá mérgesen Leo.

-Őszintén? Nem. -vigyorgott rá Jihee. Körülnéztem, hogy hova ülhetnék, de minden hely foglalt volt.

-Gyere ülj ide. -húzodott N beljebb. -Nem harapunk.

A fiúk beljebb csúsztak, majd leültem. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert elég szorosan voltunk. A lábunk teljesen összeért. Nem tudom, miért voltam ennyire zavarba. Voltam már közelebb is fiúhoz. Mire feleszméltem már javában ment a film. Elsőnek valami hülye horror paródiát néztünk, utána vígjátékot, és befejezésként horror filmet. Nagyon jó összeállítás. Régen rengeteg horror filmet néztem, de a szüleim halála után, még ez is megváltozott bennem. Sokkal gyengébb lett az idegzetem. Próbáltam nem a filmre koncentrálni, amikor hirtelen felugrott N, mire elakadt a lélegzetem.

-Úristen, bocsi. -nevetett Yeon. -Nem akartalak megijeszteni. -tette a vállamra a kezét majd kiment a konyhába. Nehezen, de sikerült egyenletesen vennem a levegőt, mire elkezdett rezegni a zsebembe a telefon. Újra elakadt a lélegzetem. Hongbin oldalasan rámnézett majd elmosolyodott. Gyorsan kimentem, majd beleszóltam a telefonba.

-Kim MinHee? -ismertem fel MinAh tanárának a hangját.

-Igen.

-1 óra múlva legyen a kikötőnél. -mondta fagyos hangon.

*MinAh szemszöge*

Nem elég szívás, hogy itt kell lennem Jeju szigeten, ráadásul még Jinah-val és talpnyaló barátnőivel egy szobán kell osztoznunk. Még csak 5 napja vagyunk itt, mégis olyan, mintha 5 éve lenne. Folyamatosan a koncert-ről álmodozik. Rohadtul elegem van. Mindenből. Utálom hogy meghaltak a szüleim, és tönkre tettek mindent. Elegem van, hogy egyik napról a másikra minden barátom elhagyott, pusztán azért mert teljesen csődbe mentünk. Dühös vagyok. De kire? Talán magamra. Sokáig lapítottam, és hagytam, hogy a lányok teljesen megalázzanak a suliba. Nagyon sok idő kellett mire összeszedtem magam a földről, és kiálltam magam mellett. És most megint ott tartok hogy egy lökés, és újra a legalján leszek. Nincs miből erőt merítenem. Érzem, hogy egyre jobban zuhanok.

-Hallottam hogy nem jössz koncertre. -hallottam egy gúnyos hangot.

-Honnan veszed ezt?

-Szóval igaz. -nevetett Jinah. -Figyelj. Megértem, vagyis csak próbálom felfogni, hogy ezt nem mindenki teheti meg. Ne érezd magad senkinek. Egyszer a te időd is eljön. -körülötte a lányok halk vihogásba kezdtek. Éreztem, ahogy elönt a düh, és megfeszülnek az izmaim.

-Ahogy gondolod. -néztem rá mosolyogva. -A koncerten találkozunk. -Megfordultam és elindultam kifele. Idióta vagyok. Miért mondtam ilyet? És ha nem tudok elmenni? Holnap lesz a koncert. Kizárt hogy ott legyek. Saját magamnak ásom meg a sírom. Gratulálok Kim MinAh. Már az ajtónál jártam amikor Jinah megszólalt.

-Na arra kíváncsi leszek. Mégis honnan lenne rá pénzed? -horkant fel. -Mindenki tudja hogy mennyire szánalmas életetek van. Vagy talán a nővérkéd felcsapott kurvának?

Ez volt az a pont ahol eldurrant az agyam. Megfordultam és azzal a lendülettel felpofoztam, elkezdtem ütni és tépni a haját. Teljesen kizártam mindent és átadtam magam a dühnek. Egy gyenge pontom van. A családom. Senki ne merje őket a szájára venni.

-Ebből elég!! -hallottam, meg a tanár hangját, majd éreztem, hogy két erős kar megragad és elhúz. Jonghyun volt. Nem tudom mennyi idő telhetett el. Vergődtem a karjai között, de nem engedett.

-Megőrűltek?

-É-é-én nem akartam. -eszméltem fel, amikor észrevettem Jinah-t. A haja teljesen össze volt kócolva. Az arca fel volt duzzadva, a szeme kicsit felszakadt. Nagyon megijedtem. Ezt komolyan én tettem? Elakadt a lélegzetem. Könnyek marták a szemem.

-Azonnal menjen innen. A tanári szállás előtt legyen 5 percen belül.

Nem is vettem észre, hogy már odaértünk. Jonghyun fogta a kezem és húzott maga után.

-Ez mi volt? -kérdezte dühösen.

-Nem tudom. -mondtam zaklatottan. Remegtem, és legszívesebben eltűntem volna.

-Csak úgy nem verhetsz valakit össze. MinAh ilyet te sose tennél.

-Elborult az agyam. Egyszerűen nem tudtam irányítani magamon.

-Gyere ide. -mondta Jonggie és szorosan magához húzott. Mindig is gyűlöltem Jinah-t, de nem akartam ennyire messzire menni.

-Ugye, tudod, hogy most mi lesz? -kérdezte valaki fagyon hangon. Kibújtam bátyám védelmező karjai közül, majd szembekerültem a tanárnővel. -Felhívom MinHeet, felrakom egy hajóra és szépen hazamegy. Holnap elintézem a papírokat, és sok sikert az új iskola kereséshez. Remélem tisztában volt vele, hogy ez egy utolsó csepp volt a pohárba. -nem szóltam semmit, csak bámultam magam elé. Jonghyun elment összepakolni a dolgaimat, hogy véletlen se keljen visszamennem abba a szobába. Egyedül maradtam. Bementem egy mosdóba, hogy rendbe tegyem magam. Hát mikor tükörbe néztem, nem csalódtam. Énis kaptam jócskán. Megmostam az arcom majd felgumiztam a hajam. Könnyek áztatták a szemem, ahogyan mostam az arcomat. Minden porcikám sajgott. És még a bűntudat is rám nehezedett.

~késöbb~

Szótlanul ültünk a kocsiban hazafele. MinHee vezetett, és erősen az útra koncentrált. Jonghyun is velem jött, mert nem akart egyedül hagyni. Kedves tőle. Emlékeztetnem kell magam, hogy majd megköszönjem neki. Egy gyönyörű szép ház elé parkolt le, majd mikor leállította a kocsit, hátrafordult.

-Skacok, itt lennénk. Itt fogunk lakni ezentúl. Társas ház, így mindkét oldalon laknak. Menjetek be és pakoljatok ki. Ne nagyon járkáljatok. Mindjárt megyek énis, csak elintézek egy telefon hívást. -a hangja csendes, de határozott volt. A torkom összeszorult. Rossz volt így látni. És mindez mind miattam van. Hirtelen annyira önzőnek éreztem magam. MinHee mindent megtesz értünk, én meg csak a bajt hozom rá. Jonggie leesett állal bámulta a házat belülről. Nekem semmi erőm nem volt bambulni a berendezést, így csak kerestem egy üres szobát, és bevittem a csomagomat. Az ágy mellett több doboz is volt Kim MinAh néven cimkézve. Nem érdekelt semmi csak lefeküdtem az ágyra, és utat engedtem a könnyeimnek.